Sötétségben

ül a szívem:

zakatol.

A párkányon

évek óta

áll a por.

Vajon még hány év vagy óra

míg lelkünket eladjuk kilóra?

Rád néznék -

de csak a homállyal nézek farkasszemet.

Ő sosem pislant-

így szúr ki veled.

Sóhajtanék, de félek, megfulladok.

Talán egyszerűbb, ha kicsit nyugton maradok.

Most nem is veszek lélegzetet

s érzem, ahogy a por engem is befed.

"Én mondom nektek, ez valami csoda. Hogy jó értelemben, vagy rosszban, azt ti döntsétek el.

Tíz percet beszélek vele, és ez úgy hat rám, mintha megittam volna egy csokoládés frappét, és mellé még elszívtam volna egy tisztességes dzsót. Plusz még megtudtam volna, hogy előrehozták a vébé döntőt, és Hollandia az egyik fél. Vagy mintha nyertem volna egy szerződést egy jó nevű kiadónál... vagy... szóval vidám lettem!

Mit vidám... boldog! Végtelenül, felszabadultan boldog, már abban a másodpercben hogy felvettem a telefont!

Ohohó, és miután leraktam! Csak álltam behunyt szemmel, a mellkasomhoz szorítva a telefont, és mosolyogtam. Értitek? Mosolyogtam, csak úgy egyedül abban a rohadt üres szobában, ahol az egyetlen társaságom a kaktuszom, meg néhány szétlapított szúnyog.

És a legjobb, hogy még most is boldog vagyok. Valójában mindig boldog vagyok. Hol csak csendesen és halkan, az érzelmeimet valahová a szívem egyik csücskébe rejtve el, hol meg tombolva, tele energiával,de annyival, hogy legszívesebben felfutnék a a Kékesre, és onnan ordítanám, hogy

a szerelem egy csoda!

"

www.manuelrebollo.blogspot.com

Ó csak nézzétek

az én poklom nem a tiétek

és a tiétek se tartozik rám

így csak én maradtam, s néhány hibám

"A szerelem elveszi az emberek eszét, gondolta Tekla, mikörben a padokon/fűben ücsörgő párokat nézte. Sőt - pontosított - egyszerűen leszívja az agyukat.

Mégis mi más vehetné rá értelmes, érett embereket arra, hogy óvodás gyerekek módjára viselkedjenek?...

- Necsínáádd, Sütibubus! - kiáltott fel nem messze Teklától egy pufók, szemüveges nő, aki nevetve igyekezett elkerülni a mellette ülő csiklandozásait. Sütibubus - egy kisportolt férfi, nemének büszkesége (tehát teljes ellentéte párjának) - azonban folytatta, miközben olyan hangeffekteket adott ki, mint Bruimbruim és Csikicsiki és Trutrumutu.

Tekla sóhajtott, és tovább ment a két, játékába  teljesen belefeledkezz felnőttől. Elképesztő. Egyszerűen elképesztőek ezek a párok. Teljes jólneveltségüket és egészséges távolságtartásukat elhagyó, gyerekes (gyakran értelmi fogyatékos) módra szórakozó szerencsétlenek.

És mégis - gondolta Tekla csendesen -, milyen végtelenül boldogok."

Art by beorange.deviantart.com

Spread, our codes to the stars
You must rescue us all
Spread, our codes to the stars
You must rescue us all
Tell us, tell us your final wish?
Now we know you can never return
Tell us, tell us your final wish?
We will tell it to the world
 

Muse: Exogenesis pt.2

"- Mégis hová megyünk? - kérdezte az alacsonyabbik lány, miközben megtörölte a homlokát. Bár már este fél nyolc is elmúlt, a nap sugarai még alig enyhültek, és a felforrósodott beton ezerszeresen ontotta ki rájuk az elmúlt órák kánikuláját.

- Föl - vetette hátra a magasabb, aki mintha nem is érezte volna a hőséget. Lépései ruganyosak és magabiztosak voltak.

- De miééért, baszki, inkább menjünk már a házba... - nyafogta a másik, és hátravetette az izzadságtól összetapadt barna haját.

- Ne rinyáljá' má', előbb megnézzük a kilátást.

- Cuccokkal, meg minden istenpéniszével?

- Aham. Muszáj.

- És ha előbb leraktuk volna őket, és csak utána jöttünk volna fel? Nem szenvednénk meg döglődnénk itt a...

- De addigra már besötétedett volna, én pedig meg szeretném nézni itt fent a naplementét. Az olyan szép.

- Hmrg - morogta a barna, amiből a szőke tudta, hogy sikerült meggyőznie.

***

- Szép.

- Kurva szép.

- Ja - sóhajtott a szőke. A táj - mint mindig - most is magával ragadta. A víz. Az a gyönyörű, nagy víztükör, háttérben a szemközti part halvány vonalával. Az égen pedig bárányfelhők, és legvégül maga a Nap, már narancssárgán...

- Egy sört?

- Jöhet.

Koccintottak, aztán sörükbe belekortyolva tobább nézték a tájat. Végre távol érezhették magukat mindentől, az egész tanév megpróbáltatásaitól és küzdelmeitől.

Csak ők voltak, a Balaton, és a lassan lemenőn Nap.

- Hé...

- Hm?

- Miénk a nyár, ugye?

- Naná."

"A hűség ellentétes pólusú komponensekből áll. Talán nem is tudunk tiszta szívből ragaszkodni olyasvalakihez, aki legalább egy okot nem ad rá, hogy megszabaduljunk tőle."

Vass Virág- Vulévu

" - Biztos, hogy nem akarsz beszélni vele? - kérdezte a lány újra. Hangja halk volt, és gyengéd. Máté nem nem válaszolt.

- De ha csak...

- Nem - szisszent fel a fiú, és hevesen megrázta a fejét. Tágranyílt szemét a földnek szegezte. - Nem érted, Ili, én... a picsába is - fulladt el a hangja.

Most Ili nem szólt semmit, csak nézte őt, és Máté érezte a tekintetében lévő fájdalmat, és ettől idegessége csak fokozódott. Gyűlölte ezt az egész helyzetet. Gyűlölt ennyire gyávának, ennyire sérülékenynek lenni, gyűlölte, hogy nincsen elég ereje ahhoz, hogy szembenézzen a másik lánnya. Egyszerűen nem ment. Az iszonyattal nem lehet szembenézni. És Anna, ahogy ott áll, arcán mosoly, hangjában öröm nélküli jókedv, és a szemei, csak a szemei halottak, ez maga volt az iszonyat.

Elfordult Ilitől. Egy apró mozdulattal ki akarta söpörni homlokára tapadt hajszálait, ám kezei ökölbe szorultak, és mikor nagy nehézségek árán széjjelfeszítette őket, ujjai még mindig görcsösen, fehéren remegtek. Végighúzta őket az arcán, és érezte, ahogyan körme a bőrébe vág. Mögötte a lány megszólalt.

- Tényleg nem érted, ugye, Máté?

A fiú nem mert hátrafordulni.

- Mit gondolsz, mi történne, ha elismerné magának, hogy a barátja, akit úgy szeretett... halott? Beleőrülne, Máté...

- Már megőrült.

- Nem érted. Beleőrülne... és belehalna - Ili hangja elfulladt. Néhány másodpercig csend volt, és amikor újra megszólalt, hangja nem volt több suttogásnál.

- Hát nem furcsa? Úgy értem, amikor így elveszítünk valakit. Soha többé nem kaphatjuk vissza, érted? Akármennyi nagy dolgot véghezvihetünk, akármennyi pénzt kereshetünk, és még akkor sem.

De akkor mit ér ez az egész küszködés? Nézd meg, mennyi mindent elérhetünk. Megmászhatjuk a legmagasabb hegyeket, legyőzhetjük a legerősebb állatokat, és megérinthetjük a Holdat. Az ember istent játszhat minden felett.

De amikor valakint meghal... adhatunk akármennyit, még akkor sem leszünk arra képesek, hogy mégegyszer érezzük, ahogy a keze végigsimít az arcunkon."

Art by pomissiaa

"A faluban kétféle nőtípus létezett, akik beleshettek a férfiak radarmezejébe. Voltak a kövér, és a sovány pirított ribancok. Legalábbis Máté magában így hívta őket. A kifejezést először talán Gerdától hallotta, vagy nem is, talán Annától... de végül is teljesen mindegy volt, mert az az Anna és Gerda, akik nevetve álltak a dunai korzón, már csak messzi, és homályos képekként léteztek.

Máté maga nem adott túl sokat az egész barátnőzés dologra, azonban a falubeli presztízsének megőrzéséhez elengedhetetlen volt egy csaj. Az ő csaja, akire valójában semmi szüksége sem volt. Persze, neki is voltak vágyai, azonban ezeket a vágyakat a nap bármelyik percében kielégíthette, ha mondjuk bement az egyik sarki kocsmába. Azonban ehhez sem ideje, sem kedve nem volt. Rég megundorodott már műveletlen, iskolázatlan falusi kurváktól, akik csillogós műbőrövvel tartották helyükön a seggük közepéig letolt farmerjukat, és ostoba, telesminkelt arcukon kéjes kifejezésekkel próbálták értésére adni, micsoda gyönyöröket tudnának neki nyújtani. Máté szinte hányt tőlük.

Jelenlegi barátnőjét Kittinek hívták, és a sovány pirított ribancokhoz tartozott.

-

-

"