"- Mégis hová megyünk? - kérdezte az alacsonyabbik lány, miközben megtörölte a homlokát. Bár már este fél nyolc is elmúlt, a nap sugarai még alig enyhültek, és a felforrósodott beton ezerszeresen ontotta ki rájuk az elmúlt órák kánikuláját.

- Föl - vetette hátra a magasabb, aki mintha nem is érezte volna a hőséget. Lépései ruganyosak és magabiztosak voltak.

- De miééért, baszki, inkább menjünk már a házba... - nyafogta a másik, és hátravetette az izzadságtól összetapadt barna haját.

- Ne rinyáljá' má', előbb megnézzük a kilátást.

- Cuccokkal, meg minden istenpéniszével?

- Aham. Muszáj.

- És ha előbb leraktuk volna őket, és csak utána jöttünk volna fel? Nem szenvednénk meg döglődnénk itt a...

- De addigra már besötétedett volna, én pedig meg szeretném nézni itt fent a naplementét. Az olyan szép.

- Hmrg - morogta a barna, amiből a szőke tudta, hogy sikerült meggyőznie.

***

- Szép.

- Kurva szép.

- Ja - sóhajtott a szőke. A táj - mint mindig - most is magával ragadta. A víz. Az a gyönyörű, nagy víztükör, háttérben a szemközti part halvány vonalával. Az égen pedig bárányfelhők, és legvégül maga a Nap, már narancssárgán...

- Egy sört?

- Jöhet.

Koccintottak, aztán sörükbe belekortyolva tobább nézték a tájat. Végre távol érezhették magukat mindentől, az egész tanév megpróbáltatásaitól és küzdelmeitől.

Csak ők voltak, a Balaton, és a lassan lemenőn Nap.

- Hé...

- Hm?

- Miénk a nyár, ugye?

- Naná."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.